Már régen készítettük ezt az interjút. Szeptemberben. El is felejtettem azóta Anita meséit, és most, hogy újrajátszom a diktafonról, színes mesék elevenednek meg szemem előtt. Olyan színesek, mint Zsivkov Anita alkotásai és saját maga. Meghökkentő, ahogy a szobába lépve egy hatalmas Helikon szobor alakja magasodik fölénk. A szobor Kocsis András szobrászművész alkotása. Az eredtije Keszthelyen a kikötőben, a móló bejárata mellett lett felállítva.
Első kérdésem: Anita, hogy lehet ezt megszokni?
Nem tudom, néha mi is meg szoktunk még ijedni esténként, amikor lejövünk a lépcsőn.
Ahogy körbe nézek itt a szobában, festmények, régiségek, mindenhol valami érdekesség. ezer kérdésem van, de mégis az első. Honnan szedted össze ezt a tudást? Hol tanultál?
Ez egy jó kérdés. A dekorsuliban végeztem és kerámiát is tanultam. Művészeti felsőoktatásban tanultam grafikát, az Óbuda Művészeti Egyetemen festőszakra is jártam. Ott mestereim voltak: Roskó Gábor, Gerhes Gábor, Baksai József, és nagy élmény volt, hogy húsz évesen egyenrangú partnerként kezeltek minket. Nemcsak adtak, de merítkeztek is belőlünk. Alkalmazott grafikus szakképesítésem van. Itthon nem vettek fel a Képzőre, de Hollandiába igen. Egy tök menő Egyetemre kerültem, de két hét után ott hagytam. Azon az Egyetemen inkább koncept művészetet tanítottak, én viszont annyira festeni akartam!. Persze nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy fölvettek egy jó nevű külföldi egyetemre, de nem tudtam maradni. Hágában aztán kiderült, hogy az egyik volt osztálytársam az Óbudai Egyetemről ott tanul a szabadegyetemen. Megkerestem és átmentem hozzá. Emellett dolgoztam, hajnalban keltem, gazdag családoknál takarítottam, majd bementem az Egyetemre és ameddig tudtam festettem. Egy műterem részt kaptam, ahol alkothattam, és minden nap más művész jött korrigálni. Nagyon inspiráló időszak volt, nagyon sokat tanultam. Az életemben ez egy nagyon jelentős művészeti korszak volt, mert miután hazajöttem, gyerekeim születtek és csak a nevelésükkel foglalkoztam. Nagyon sokat kaptam ettől az időszaktól és szívesen emlékszem vissza rá.
Milyen volt az élet Hollandiában?
Nagyon élénk művészeti élet folyik ott. A királynő nagyon szereti a művészeteket és rendkívüli módon támogatja is. Ha Hollandiában elvégzel egy művészeti egyetemet pazar ösztöndíjat kaphatsz. Ez elég arra, hogy felépítsd a karrieredet és ne vesszen el az a tudás, amit megszereztél. Nagyobb cégeknél kötelező a bevétel egy részét művészeti tevékenység támogatására fordítani. Ennek köszönhetően a kortárs művészet nagyon eleven.
Annak ellenére, hogy nagyon sok emberrel ismerkedtem meg, mégis egy nagyon magányos időszakként tekintek erre vissza, Egy-két emberrel kötöttem szorosabban barátságot. A személyiségem viszont akkor fejlődött egy nagyot, Amikor hazajöttem találkoztam Árpival, aki konkrétan ott állt az ajtóban. Innen kezdődött a közös történetünk. Másfél- két éven belül gyerekeink születtek. Sorsszerű volt a találkozásunk, nagyon összepasszolunk, egyforma klasszikus értékrendünk. Mind a kettőnknek a család a legfontosabb. A művészi pályámból kimaradt tíz év, mivel itthon voltam a gyerekekkel. Ezalatt szabadúszó grafikusként dolgoztam. Nekem nagyon nehéz kérdés volt, hogy magamat válasszam-e vagy a gyerekeimmel foglalkozzak többet? Jó megoldás nincs. Nyilván kell arra figyelni, hogy az ember ne omoljon össze és mindig tudjon adni a gyerekeknek. Azért voltak néha jó szabadúszó melóim, amik kapcsán tudtam szárnyalni. Egy idő után nem tudtam nem észrevenni, hogy tudok segíteni az embereknek. Most szociálpedagógusként tanulok.
Sok helyen képezted magad. Hol mit tanultál?
Mindenhol magam szívtam ki a tudást. A legtöbbet szerintem a kapcsolatrendszer jelenti. Az Óbudai Egyetemen a nyitott és befogadó tanári kart szerettem a legjobban. A Damjanich utcai kirakatrendezőben sok barátom lett, akik azóta is az életem részei. Ami meghatározó volt még a művészeti életemben, a Barcsay rajzkör, ahonnan egy csomó mindenkit ismerek, akik jelentős művészek lettek.
Mi volt az első élményed, amire emlékszel a művészettel kapcsolatban?
Arra emlékszem, hogy oviban én tanítottam a többieket rajzolni. A rajz volt az a világ, ahova menekülhettem. Az érzékenyebb embereknek van ilyen világuk: olvasás, művészet…
Részt vettem sok hímzőversenyen, rajzversenyen, táborokban.
Hogy kezdtél el hímezni?
Nekem a nagymamám hímzett, és tetszettek a fonalai.
Most kaptam meg a hímzőfonal egy pár hete. Gödöllőn állították ki a hímzett munkáimat nemrég. A Gödöllői művészekkel a férjemen keresztül van kapcsolatom. Onnan nagyon szeretem Nagy Sándor munkásságát. Ő a gödöllői szecesszió egyik titokzatos alakja. Házában egy szellemi központ működött. A legendák szerint ebben a házban találtak egy Picasso rajzot. Ezt a házat ürítették ki, és különböző művészek oda vihették az alkotásaikat és itt állítottunk ki. Így állt össze egy gyönyörű műteremház. Úgy képzeld el, hogy úgy van építve, hogy sehonnan nem látszik az utcáról, körbe növik a fák. A hímzés most a nagy szerelmem, nem bírom abbahagyni. Ha elkezdek hímezni, nem eszem, nem iszom, annyira magával ragad. Néha először nem tetszik, de egy hét után összeáll a kép. A család miatt viszont nem tehetem meg azt, hogy az egész figyelmemet erre fordítom.
Ahogy a férjedet és téged figyellek a facebookon, azt vettem észre, hogy az ő munkái csak fekete-fehérek, a te alkotásaid pedig tobzódnak a színektől. Mondhatni az ellentétek vonzzák egymást. Te már gyerekkorodban is ilyen „színes” voltál?
Igen. Sokszor mondták a szüleim, „Anita, már megint hogy nézel ki?” A nagymamám ruháit hordtam mindig is. Az egyik nagymamám bolgár, nekik volt is egy bolgárkertészetük. A másik oldalról a nagyszüleim vegyes vonal, a nagymamám székely-bajor mix, a nagypapám pedig olasz, és zalai. Amikor építették a körutat jöttek olasz kőfaragók és az egyik üknagyapám köztük volt. Az egyik dédnagyapám pap volt a másik pedig tanár. A pap beállt forradalmárnak és az egész falu követte amikor vitték börtönbe, majd kiszabadították. érdekes mert megvan ez a kétkezi munka is meg a szellemi dolgok is megvannak a családtörténetben.
Megjelenik ez a vonal valahol a művészetedben?
Beszélek is bolgárul és őrzöm a kultúrát. Szerintem ez a rikító színvilág, ami nálam megjelenik. Sok olyan szőttest örököltem a nagymamámtól, amit ő készített. Nagyon szeretem a bolgár kultúrát.
A férjeddel vannak közös művészeti projektjeitek?
Igen, van pl. a Bábel című filmje, amibe én terveztem a figurákat.
Láttam, hogy sokat fotóz téged. Ez kicsit olyan, mintha az életetek maga egy konceptuális művészet lenne….
Igen, nagyon érdekes, hogy amit fotóz, a magánéletünk, és amint nyilvánossá teszi már egy művészeti alkotás lesz belőle. Én, mint kézen fekvő művészeti alany veszek részt ezekben a folyamatokban.
Láttam a fotók között egy szarvasfejes fotót? Ennek mi a története?
A szomszédban levő unokatesóm jött hozzánk egy szarvaskoponyával, amit az ő nyaralójukban talált. Ő annyira borzadt tőle, hogy még a pincéjükbe sem akarta tenni, így áthozta hozzánk. Én kértem Árpit, hogy menjünk el a barkács boltba egy neon rózsaszín festéket venni. Az nem látszik a képen, hogy ezt az agancsot mi festékkel lefújtuk. Pont egy párducmintás ruha volt rajtam és elkezdtünk fényképezkedni a koponyával. Ilyenkor annyira el tudunk borulni, hogy szegény gyerekeinket is negligáljuk. Elkap minket az alkotás öröme, és a gyereknek két választási lehetősége van, vagy bejön ebbe a flowba és alkotnak velünk, vagy elvonulnak és mást csinálnak. A családi dinamikába elvárjuk azt, hogy mindenki figyelembe vegye a másik akaratát is, ne csak a sajátját. A gondoskodást, odafigyelést maximálisan megkapják, de megtanulják azt is, hogy mások igényeire is oda kell figyelni, ugyanúgy ahogy a sajátjukra is.
A gyerekeket nem látom a képen.
Az én elvem szociálpedagógus hallgatóként, hogy nem rakok ki képet a gyerekeimről. Árpi néha meg szokta őket kérdezni, hogy kirakhatja-e a képeket, amiket róluk csinált, de én túl sokat tanulok erről, hogy miért nem jó ez, és én nem szeretném.
Milyen foglalkozásokat tartasz és hogy alakultak ki ezek?
Teljesen random. Az én édesanyám egy katolikus általános iskolában tanít, és néha rá szokott kérdezni, hogy segítek-e neki. Volt, hogy csempét festettünk, kollázsoztunk, vagy dekopázsoltunk. Van olyan, amikor olyan hangulatba kerülök, akkor beszippantom a környéken lakó gyerekeket, és só-liszt gyurmázunk, karácsonykor mézeskalácsot csinálunk, húsvétkor tojást festünk. A folyamatokat élvezzük: pl. a tésztagyúrást, szaggatunk, alkotunk.
A graffitis workshop hogy alakult ki?
Nagyobb cégek kerestek meg ezzel, hogy ilyet szeretnének. Egy barátnőm volt, aki a közvetítő volt, őt kérték fel. Én aktívan graffitiztem pár évig illegálban (főleg vonatokat). A művészeti életemnek ez egy fontos periódusa volt. A foglalkozáson a gyerekeknek ez egy életre szóló élményt jelentett: a festékek összefolyatása, a színek felrakása. Budaörsön is részt vettem egy projektben (színes városos falfestés), egy cég épületének egyik oldalát kellett kifesteni több ezer négyzetméteren. Nagyon élveztem.
Hogy kerültél a Leánynevelőintézethez?
A szociálpedagógia szak miatt. Régóta ismertem kívülről a helyet, mindig is izgatott. A covid után, amikor lehetett menni gyakorlatra, rögtön jelentkeztem. Iszonyat jó tereptanárom volt, aki gardírozott. Ő is fiatalon a gyakorlatából maradt ott 20 éve, végig járta a ranglétrát és a nevelőrészleg vezetője lett.
Nagyon megrázó volt az nekem, amikor a lányok mappáit olvasgattam az életükről. Rengeteget foglalkoznak velük, és így tudnak elérni változást. Ezért mondom, hogy van lehetőség a változásra és a változtatásra. Láttam, hogy két lánnyal például az eladó szakképzést végeztették el. Ha visszamennek a falujukba, akkor egy magasabb pozícióba kerülnek ez által. Az önbecsülésük is teljesen átalakul ettől.
Van olyan történet, ami téged személyesen megérintett?
Igen, van egy lány, aki prostituált volt Németországban. Nagyon sokat beszélgettem vele. Neki is az önbecsülésére kellett hatni. Őt csak egy használati tárgynak tekintették. Neki ez volt a vonzó élet, mert csak a csillogást látja, az anyagi javakat. A nevelők viszont nagyon nagy munkát végeztek azzal, hogy rengeteg előadásra, foglalkozásra vitték őket, és ezzel gazdagították a világképüket. Nagyon vonz ez a terület, még nem tudom milyen módon, de szeretnék visszamenni hozzájuk.
Miért költöztetek a XV. kerületbe?
Mi egy nagyon jó helyen laktunk a Városligetben. Körbe bérházak védték az utca zajától. Egy nagyon nagy belső kert is tartozott hozzá, amit senki nem használt, így én kezdtem el kertészkedni. Viszont a legtöbben nem voltak közösségi emberek a lakók, és ebből volt is konfliktus. A nagy ingatlan áremelkedésnél eladtuk ezt a lakást, és abból vettük a jelenlegi műteremlakásunkat. Itt Kocsis András szobrászművész lakott ezelőtt. Kellett, hogy megszelídítsük a házat energetikailag, hogy a miénk legyen. Azt is kutatjuk, hogy miért épült ez a ház. Árpi szerint fotóműteremnek épült. Előtte is fotózott Árpi, de ez felerősödött itt, engem pedig régóta érdekel a ruhavarrás, de igazán itt kezdtem el. Ez azért furcsa, mert Kocsis András felesége varrónő volt és pesti divatszalonokban dolgozott. ( A házban a Helikon szobor, a sufniban pedig Mikszáth Kálmán tanúsítja a művész jelenlétét.)
Vannak brandjeid: pl. a graffitiből a ruhavonal (Rainbowtiger)…
Két ruhamárkám van az Illegal Visual, és a The Rainbow Tiger. Ezenkívül bútorokat is felújítok. Tanultam kárpitozni is. Egy fél éven keresztül jártam egy kárpitos bácsihoz, mert profin szerettem volna ezt is csinálni A végén kaptam kárpitos fizetést is tőle. Van egy blogom is: Dizajnova Bútorfelújítós blog. Nagyon sok DIY posztom van itt: pl. Hogy kell széket hevederezni? Vagy megtanítom lépésről lépésre a rugólekötést, vagy a rétegek lerakását. A díszszegecsek elhelyezése sem mindegy. Tök cuki volt a bácsi, mert rájött, hogy nem tudok szegelni. Ekkor kaptam fát és kalapácsot és szeget. Addig kellett ütögetnem, amíg meg nem tanultam. Nagyon sokféle tudás van a birtokomban.
Mind ehhez úgy állok hozzá, hogy nagyon meg szeretném tanulni.
További terveid?
A szociális területben nagyon nagy potenciált látok. Iskolában szeretnék dolgozni gyerekekkel. Abban hiszek még, hogy több lábon kell állni. Képtelen lennék beülni egy helybe. Minél több életterületen vagy kompetens, annál több erőforrásod van. Ha az egyik nem működik olyan jól, tudsz a másikhoz nyúlni, hogy egyben tartsad magad, és én így működök.
