Melindával az Iparművészeti Egyetemen ismerkedtem meg, azóta a facebook segítségével folyamatosan követtem, hogy mit csinál. Régi vágyam volt, hogy akár egy múzeumi ismeretanyag feldolgozásával kapcsolok össze különböző művészeti területeket. Mivel mindketten elfoglaltak voltunk az interjú végül is online valósult meg, így betekinthettem egy kicsit Melinda otthonába is, legalábbis a könyvespolcába, ahol számos filmkészítéssel kapcsolatos könyv kapott helyet.
Érdekes, hogy az egyetemi 4 év alatt sosem jutott eszembe ezt megkérdezni, de most érdekes lehet. Mi az, ami az Egyetemre vitt téged? Hogy jutottál oda?
Nehezen kerültem be az Egyetemre, ötször felvételiztem. A negyediknél már feladtam, mert már 25 éves voltam. Tudod, úgy voltam vele, hogyha valami ennyire sok próbálkozás után sem sikerül, akkor az embernek be kell látnia, hogy ez nem az ő útja. Akkor marad hobbi a rajzolás. A sok próbálkozás után azt csináltam, amit a termőfölddel szoktak: pihentettem magam. Egy céghez mentem el titkárnőnek, számlákat iktattam, dokumentumokat rendszereztem. Ha valami nem nekem való, hát akkor ez azaz! (nevet) Viszont nagyon érdekes volt, hogy több életre szóló barátságomat ott kötöttem meg. Például bejárt ide egy grafikus lány, akinek kiállítottam a számlát, megjegyezte, milyen szép a kézírásom. Elmondtam neki, milyen tervem voltak eddig a rajzolással, így kérte, hadd nézze meg a munkáimat. Miután látta őket, utána azt kérdezte, hogy végképp eldöntöttem, hogy elcseszem az egész életemet titkárnőként vagy esetleg megpróbálkozom újra a felvételivel? (nevet) Felajánlotta, hogy felkészít. Elfogadtam. A következő évben maximum pontszámmal fel is vettek.
Akkor nagyon boldog lehettél….
Igen, az első évem abban az euforikus hangulatban telt, hogy nem hittem el, hogy felvettek…Olyan túljelentkezés volt, hogy azt, hogy sikerült bejutni, egy isteni csodának éltem meg. Pedig még a legjobb barátaim sem bíztattak azzal, hogy felvesznek, mert a számok törvénye alapján ez nem tűnt reálisnak. Tanácsolták, hogyha jót akarok, kezdjek valami mást az életemmel. (nevet) Én viszont úgy gondoltam, hogy ezt az egy évet még megadom magamnak. Nagyon komolyan készültem, három helyre jártam rajzolni, éjjel- nappal dolgoztam. Ez a fajta munkamorál megmaradt bennem most is. Ha valamivel foglalkozom, akkor abban maximálisan elmélyülök.
Te egy szerencsés helyzetben vagy, úgy érzem, mert azt csinálhatod, amid a hobbid. Gondolom hétfőtől vasárnapig. Hagysz magadnak néha szünetet?
Szabadúszok, de nem voltam mindig az. Nagyon sokáig alkalmazott voltam cégnél. Arra jöttem rá, hogy a Szerintem szabadúszás annak való igazán, aki tud egy rendszert tartani, mert különben szétesnek a napok. Nagyon varázslatosan hangzik az, amit mondasz, de ha a nagy szabadságon belül nincs egy szigorú szabályrendszered, akkor nem lehet hatékonyan dolgozni. Nagyon sok projektben dolgozom párhuzamosan. ezt csak úgy tudom csinálni, hogy nagyon beosztom az időmet. Korán kelek, hat és hét óra között, mert reggel vagyok igazán friss. Hamar bele tudok csúszni abba, hogy állandóan dolgozom, nekem azt, hogy néha kimozduljak ebből meg kellett tanulnom. Rájöttem, hogy ehhez el kell mennem itthonról valamilyen ürüggyel, ki kell lépnem a megszokott térből is. A férjemmel, gyakran elutazunk, legtöbbször olyan természetközeli helyekre, ahol esélyem sincs dolgozni. Ezek a kimozdulások töltenek fel engem. Ha az ember vállaltan munkamániás, akkor néha tudatosan meg kell pihentetni magadat. (nevet)
Ez a természethez való vonzódás, a gyerekkorod miatt is lehet? Te vidéken nőttél fel, egy kis faluban, ugye?
Óvodás koromig egy tanyán éltünk. Ott laktunk addig, amíg a közeli faluban fel nem építették a házunkat. Édesapám mezőgazdász volt. A tanyán nemcsak a mi állataink voltak, hanem a gazdaság állatai is. A domb tetején rengeteg istálló volt, ami tele volt lovakkal, tehenekkel, nyulakkal, tyúkokkal, malacokkal.
Ez gyerekként nagyon-nagy élmény lehetett….
Igen, nekem ez nagy kincs az életemben. A mai napig tudok ebből az időszakból töltekezni újra meg újra. Nem azt mondom, hogy felhőtlen gyerekkorom volt, de az, hogy ilyen természetközeli környezetben, tölthettem a kisgyerekkoromat, a mai napig sokat segít a mindennapi életben.
Voltak ott más gyerekek is?
Igen, kérlek szépen, például a három kerekű cangánkkal tettünk bátorságpróbákat a gesztenyefákkal körülvett, árnyékos lejtős úton. (nevet) A házunk előtt pedig nőtt egy nagy fa, amin olyan nagy gombák nőttek, hogy féltünk tőlük. Az is egy másik bátorságpróba volt, hogy ki mer legközelebb menni ahhoz a gombához. Riogattuk egymást állandóan. Tudod nekünk vidéki gyerekeknek ilyen szórakozásaink vannak. (nevet)
Szüleid mindketten mezőgazdasággal foglalkoztak? Van művész hajlamú rokonod?
Nincs senki még a rokonságban sem, aki művészettel foglalkozna. És nagyon nem rajongtak az ötletemért, amikor ezt az utat választottam magamnak. Úgy képzelték a művészeket, hogy egy hosszú sállal a nyakukban egy padlásszobában tengetik a napjaikat. Mivel számukra nem igazán volt kézzelfogható ez a terület, nem tartották rendes szakmának. Bár inkább csak féltettek, hogy meg fogok-e tudni élni ebből, pedig akkor már a Kisképzőt is elvégeztem.
Hogy kerültél oda?
Estire jártam, mivel az általános iskola után nem vettek fel, ezért gimnázium elvégzése után újra próbálkoztam. Grafika szakra jártam, mivel animáció szak akkor még nem volt.
Már akkor szerettél volna animációval foglalkozni? Meglepő nekem ez a korai érdeklődés, mert ilyen korán még csak annyit tudnak sokan, hogy szeretnek rajzolni, és valami ilyesmivel szeretnének foglalkozni.
Nem tudom pontosan mi indított el, talán az, hogy láttam animációs filmeket a tvben. Például nagyon tetszettek a Sajdik által illusztrált könyvek is, tudod a Pom-pom meséit ő rajzolta. Nekem ez varázslat volt, hogy a könyvben álltak a figurák, a tvben mozogtak. Zseniális, hogy lehet ez? (nevet)
Hova jártál, ha nem vettek fel a Kisképzőbe?
A Dorogi Gimnáziumba, amit gyűlöltem. (nevet) Az osztálytársaimat viszont nagyon szerettem. Velük nagyon szoros, és mély kapcsolat alakult ki köztünk. Most volt a harmincadik osztálytalálkozónk, és annak ellenére, hogy többen külföldön élnek, gyakran találkozunk. Nagyon érdekes, hogy sokszor kanyarodott arra az életem, amerre nem akartam, hogy kanyarodjon. Az iparos osztálytársaimmal közül nagyon kevesekkel tartom a kapcsolatot, pedig minden vágyam az volt, hogy abba az iskolába járhassak. A gimis osztálytársaimmal viszont a mai napig tartom a kapcsolatot, ahova pedig oda nem akartam járni. Ők velem együtt örülnek a sikereimnek.
Nemrég megjelent egy könyved: „Gondold újra, alkoss másképp!” a Református Tananyagtár és a Kálvin kiadó gondozásában, és úgy tudom, több workshopot is tartottál már náluk. Hogyan jött ez a kapcsolat és az oktatás?
Ők kerestek meg engem a könyv ötletével, mivel egy interjú kapcsán rátaláltak a blogomra, ahol rendszeresen osztottam meg a különböző művészeti workshopjaimról készített beszámolókat. Több iskolában, több éve tartok rendszeresen művészeti foglalkozásokat, ezek szöveges és képes dokumentációin akadt meg a szemük. Megkérdezték, volna-e kedvem kidolgozni és összefűzni egy tananyagba építhető kreatív ötlettár formájában. Nagyon örültem, és egyben nagyon megtisztelőnek éreztem a bizalmukat, úgyhogy igent mondtam a felkérésre. Ez után több mint két évig dolgoztunk közösen a könyvön, amit iskolákban is teszteltünk, majd ezeket a tapasztalatokat is beépítettük, míg végül megjelent a könyv.
Mik a távolabbi terveid?
Több saját filmterven és több könyvtervemen is dolgozom most párhuzamosan, de ez mellet annyira beleszerettem a tanításba, hogy most leginkább ezzel foglalkozom. Tizenéves korosztályt tanítom. Ezt úgy élem meg, mint egy vércsere. (nevet). Azt vettem észre, hogy míg a kicsiknél én vagyok a főnök, addig a nagyobbak billegnek a gyereklét és a felnőttlét határán, ezért velük egészen máshogy kell megtalálnom a közös hangot, és időnként rendesen feladják nekem a leckét! (nevet) Emellett nagyon komoly szakmai anyagot lehet nekik leadni, átadni, de ehhez nekem is állandóan képeznem is kell magam. Nekem rengeteg energiát ad fiatalokat tanítani, és abban bízom, ők is tudnak töltekezni abból, amit átadok nekik. Szeretek tanítani, szeretek filmeket készíteni, és szeretek könyveket illusztrálni. Nagy boldogság nekem, hogy mindhárom területen dolgozhatok párhuzamosan.
Köszönöm az interjút! Örülök, hogy így is megismerhettelek.
Az érdeklődőket pedig várjuk szeretettel az október 29-én megrendezett workshopodon a 15.kerületben a Kozák téri Közösségi Házban!
Szabó-Nyulász Melinda a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban végezett grafika szakon, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, (MOME) animáció és tanár szakán. Aktívan alkot illusztrátorként, animációs rendezőként és művészeti oktatóként egyaránt. Munkáiban szeret kísérletezni, szívesen ötvözi a klasszikus technikákat a legfrissebb technikai újításokkal. Vidéken nőtt fel, ezekből az élményekből merít. Legutóbbi animációs filmje: Eltűnt idő/ Lost Time- animációs rövidfilm díjat nyert több fesztiválon: SHORT tot he Point (Best Animation), Long Story Shorts International Film Festival(best Animation), Lacome Intl. Film Festival (Best Animation). Több mesekönyve, kiadványa jelent már meg. Legújabb könyvében: „Gondold újra, alkoss másként!” művészeti, vizuális neveléshez kapcsolódó mintafoglalkozásokat találhatók öt kategóriában: az egyszerűen kivitelezhetőektől a rajzolásra és festésre épülő kétdimenziós majd háromdimenziós, és a filmes feladatokon át az igazán összetett, komplex előkészítést és megvalósítást igénylő tanulási alkalmakig.
